Férfi kontra női vezetés: íme a különbségek

Idén egy külön felmérésben vizsgálták a Microsoft Magyarországnál dolgozó hölgyek motivációs rendszerét, amelyből kiderült, a vállalatánál dolgozó nők számára az átlaghoz képest kiemelten fontos az önzetlenség és a csoporthoz tartozás.

Az Assessment Systems kutatása volt az egyik fő témája a november 24-én harmadik alkalommal megrendezett 'Opening Windows - Női Karrierek' rendezvénynek, amelynek célja, hogy exkluzív fórumot teremtsen az informatikai területen dolgozó, a terület iránt érdeklődő, vagy egyszerűen karrierjükkel és női szerepükkel tudatosan foglalkozó hölgyek számára.

A női sikertörténetek, majd a férfi és női szerepek harmonikus együttműködése után a novemberi Opening Windows keretében a férfi és női vállalatvezetési stílusok különbségeire derült fény. Az Assessment Systems négy országban --– az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Romániában és Magyarországon --– végzett kutatást a női és férfi vezetők motivációjáról, amelyhez az amerikai munka- és szervezetpszichológus, Robert Hogan által kidolgozott kérdőívet alkalmazták. A Hogan tesztek sikerének egyik titka, hogy nemcsak a szakma, de az üzleti élet számára is fontos eredményekkel szolgálnak, valamint segítenek a szervezet teljesítményének javításában. Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy egy munkavállalónál nem pusztán az alaptulajdonságok fontosak, hanem az is, hogy milyen motivációval rendelkezik, és miként reagál a stresszhelyzetekre.

A mintegy kétszáz hazai közép-és felsővezetőként dolgozó nő és férfi megkérdezésével készült kutatás eredményei azt mutatják, hogy a nők jobban szeretnek másoknak és a társadalomnak segíteni, többet foglalkoznak a morállal és a csapattal, nagyobb hangsúlyt helyeznek a CSR és környezetvédelmi projektekre. Ám, ha túlzott stresszhelyzetbe kerülnek, a női vezetők gyakrabban mutatják a túlzott szisztematikusság jeleit, amelyek csökkenthetik a csapat teljesítményét.

A férfiak számára a profit és a pénzügyi haszon fontosabb motivációs tényező, jobban érdeklődnek a befektetések és más pénzügyi lehetőségek után. Számukra a pénz a siker mértékegysége, ezáltal pedig a profitabilitás a fő szempont az üzletben. Stressz hatására azonban zsarnoki uralkodókká válhatnak, akik mások véleményét, megoldási javaslatait lesöprik az asztalról.

"A motiváció aspektusának pontos ismerete azért fontos, mert tudattalanul mindannyian olyan motivációs struktúrát alakítunk ki mások felé is, amilyennel mi rendelkezünk, de hozzáállásunkat is alapvetően befolyásolja: az például, aki a csapatmunkát szereti, kevésbé tud azonosulni egy olyan munkatárssal, aki az önálló munkavégzés híve. Még vezetőként is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy másokat is az motivál, mint ami bennünket, ez pedig alapvető hiba" - hívta fel a figyelmet Fehér Zsolt, az Assessment Systems nemzetközi ügyekért felelős igazgatója.

Az Assessment Systemsnek a hazai kutatás során alkalmazott kérdőíve alapján a Microsoftban végzett kutatása arra világít rá, hogy a vállalatnál dolgozó hölgyek számára az önzetlenség és a csoporthoz tartozás vágya a magyarországi átlagnál is erősebb motivációs tényező. Az eredmények utáni visszajelzésekből pedig kiderül, hogy a Microsoft ezen igények szerint ideális munkahely.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a nálunk dolgozó nők visszajelzései szerint a vállalat az ő motivációik számára kielégítő munkakörnyezetet biztosít. A Microsoftnál egyik kiemelt célunk az, hogy a nők számára is vonzóvá tegyük az informatikát, mint iparágat, s felhívjuk arra a figyelmet, hogy a Microsoft nem egy "férfias" vállalat, igenis nőként is jó itt dolgozni. Ez nem helyi sajátosság, hanem globális kezdeményezés a vállalatnál, hiszen mindenütt pozitív példák sora bizonyítja, hogy a hatékony és eredményes munkavégzéshez a két nem együttes munkájára van szükség" - hangsúlyozta Fekete Judit, a Microsoft Magyarország HR-igazgatója.

Hr Portál